Megyesi Imre üzente 8 éve

Lakástámogatási rendelet az alábbi linken elérhető (CSOK)
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100256.KOR
A módosítások is be vannak már építve!

Válasz

Megyesi Imre üzente 8 éve

Nagycsaládosok és mozgáskorlátozottak kedvezménye



A korábbi gyakorlatnak megfelelő utólagos kompenzációval ellentétben a 2016. január 1-től előzetes bejelentést követően (!) a nagycsaládosok és mozgáskorlátozottak kedvezményesen, már az e-matrica megváltása során jogosultak a D2 kategóriába tartozó gépjárműre D1 kategóriában e-matricát váltani.



A kedvezményes e-matrica vásárlás

1. Feltétele, hogy a D2 díjkategóriába tartozó gépjármű üzembentartója legalább 4 gyermek után családi pótlékban részesülő személy, ill. a mozgáskorlátozott parkolási igazolvánnyal rendelkező személy, vagy annak hozzátartozója (egy háztartásban élő) legyen.

2. Az üzembentartó a jogosultságát megalapozó adatokat tartalmazó bejelentését előzetesen a közlekedési igazgatási hatóság mentességi nyilvántartásába kell megtennie.

Fontos, hogy a bejelentésről az üzembentartónak kell gondoskodnia, és a kedvezményes (D2 helyett D1 díjkategóriájú) e-matricát csak ezt követően jogosult megváltani.



További tudnivalók

1. A nagycsaládosok számára a kedvezmény igénybevételének jogosultsága a nyilvántartásba vételt követő év január 31. napjáig érvényes, az e-matricák a díjrendeletben meghatározott érvényességi idővel (heti-10 napos, havi, éves) használhatók fel. Vagyis, a kedvezményes e-matrica vásárláshoz szükséges bejelentést évente meg kell újítani. A mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezők esetében nincs szükség a bejelentés megújítására.

2. A jogosultság a parkolási igazolvány visszavonásával és a jogosultság nyilvántartásból történő törlésével megszűnik.

3. A kedvezményt egy üzemben tartó egy időben csak egyetlen forgalmi rendszámra érvényesítheti.

4. A jogosult személyek a jövőben a közlekedési igazgatási hatóságnál tett bejelentés alapján, a nyilvántartásba vételt követően válnak jogosulttá a díjkedvezmény matricavásárlás előtti igénybevételére.

5. A 2015-ben a nagycsaládosok és mozgáskorlátozottak számára kedvezményes e-matrica vásárlási lehetőséget biztosító utólagos kompenzációval megváltott megyei és országos éves jogosultságok 2016. január 31-ig érvényesek. Ezért akinek van 2015-re érvényes megyei vagy országos éves e-matricája, lehetősége van január végéig megváltani az új, 2016-os jogosultságot, beleértve az előzetes bejelentési kötelezettséget is

6. Amennyiben a kedvezményre jogosult D2 gépjármű utánfutót vontat, az "U" kategóriába tartozó vontatmányra a jogosultságot külön meg kell váltani.

7. Amennyiben az kedvezményt igénybe venni szándékozó autós nem tesz eleget előzetes bejelentési kötelezettségének, de a D2 kategóriába sorolt járművére D1 kategóriában megvásárolt e-matricával közlekedik a díjköteles úthálózaton, majd később kezdeményezi a kedvezményre jogosultkénti nyilvántartásba vételét, úgy a nyilvántartásba vételt megelőző díjköteles úthálózaton való közlekedése a kedvezményes D1 díjkategóriában jogosulatlan úthasználatnak minősül, és pótdíjfizetési felszólítást vonhat maga után.

Az ügyintézés részleteiről javasoljuk, hogy az illetékes hivataloknál érdeklődjenek. A tájékoztatás nem teljes körű. A részletes szabályozás megtekinthető a 2016. január 1-től hatályba lépő, az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló, módosított 36/2007. (III. 26.) GKM rendeletben.

Válasz

Megyesi Imre üzente 8 éve

A gyermekétkeztetés ingyenes az óvodai nevelésben részesülő gyermek után ha:

- Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,
- Tartósan beteg vagy fogyatékos,
- Olyan családban él amelyben tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelnek,
- 3 vagy több gyermeket nevelnek.

A nyilatkozatot az alábbi oldalról lehet letölteni. a 7 oldalon lévő nyilatkozatot kell kinyomtatni és kitöltve leadni az óvodába.
http://www.kormany.hu/download/b/6f/50000/el%C5%91terj_kormrendelet_ingyenes%20%C3%A9tkez%C3%A9s.pdf

Válasz

Megyesi Imre üzente 8 éve

A gyermekek étkeztetéséről való gondoskodás 2015-ben is az önkormányzatok feladata marad. Iskolai étkeztetés címén köteles déli meleg főétkezésről, és további két étkezésről gondoskodni. Iskolai étkeztetésben részesülhet az a gyermek is, aki nem a napközit nem veszi igénybe. Lehetőség van arra is, hogy csak ebédet igényeljen a gyermeknek a szülő. Ki vehet igénybe ingyenes iskolai étkeztetést? Azok az 1-8 osztályos gyermekek, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek, illetve azok, az 1-8 osztályosokkal megegyező korú gyermekek, akik fogyatékos gyermekek számára nappali ellátást nyújtó intézményben vannak elhelyezve. Az ő esetükben, tehát a térítési díj 100 %-át kedvezményként kell biztosítani. Minden más esetben 50 %-os kedvezmény biztosítható.

Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az ingyenes iskolai étkezés igénylésének vannak feltételei is, amelyeknek meg kell felelnünk. Mivel az alapvető feltétele az ingyenes étkeztetés igénybe vételének, annak igazolása, hogy részesülünk rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben. A következő igazolásokat kell benyújtanunk:

a gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozat,
3, vagy több gyermek esetén a gyermekek születési anyakönyvi kivonata, illetve, ha van közöttük 16 évnél idősebb gyermek, akkor az ő esetében egy iskolalátogatási igazolás,
fogyatékos, vagy tartósan beteg gyermek esetében orvosi igazolás.

Az igénylések, illetve a csatolt igazolásokat az oktatási intézmény gazdasági irodájában kell leadni. Fontos, hogy időben tájékozódjunk, az igényléssel kapcsolatos határidőről. Érdeklődjünk a fenntartónál, vagy az iskola titkárságán, vagy figyeljük az iskola honlapját.

Válasz

Megyesi Imre üzente 9 éve

Megjelent az új szocpol rendelet

Most már egészen biztos, hogy július 1-től új lakás vásárlásra, használt lakás vásárlásra, lakásépítésre és lakásbővítésre is lehet majd felvenni nagy összegű állami támogatást, vagyis jön az új szocpol és félszocpol, illetve újabb nevén a CSOK és a FÉCSOK, vagyis a Családi Otthonteremtési Kedvezmény.






Nézzük meg mit is tartalmaz a rendelet, hiszen eddig számos hír kapott már szárnyra, de hivatalosan csak most dőlt el, hogy hogyan is fog majd kinézni az új szocpol.A rendelet tartalmazza, hogy 2015. július 1-től már használt lakásra és egy gyermek után is igényelhető lesz az otthonteremtési kedvezmény.Az egyik legnagyobb újdonsága illetve kedvezménye az új támogatásnak, hogy valóban már 1 gyermeket nevelő családok is igényelhetik és az új lakások mellett, most már ha megfelelnek a szabott feltételeknek, akkor hazsnált lakás megvásárlásához is igényelhetik a támogatást.

Ha használt lakásra igénylik a támogatást, akkor a lakás, amire igényeljük a támogatst felttéelenül komfortos kell, hogy legyen, vagy ha lakásbővítésre igénylik, akkor a bővítés kövekeményeképpen kell legalább komfortossá válnia.

Az új rendelet megszab egy maximum árat is, mellyel azt kívánják elkerülni, illetve lehetetlenné tenni, hogy luxuslakás vásárlásához vegyenek igénybe állami támogatást.A legmagasabb négyzetméter ár, amiért még lakást vehetünk állami támogatással, az 350 ezer forint négyzetméterenként.A különféle régiókban klönféle maximális vételárakat is megszabtak, ez Budapest esetében maximálisan 35 milliós ingatlan vásárlását jelenti, a közép-magyarországi régió városaiban 28 millió forintos ingatlant, a többi településen pedig maximum 23 milliós ingtalant vásárolhatunk.

A nevelt gyermekek száma is meghatározó, ez a maximális hasznos alapterületet szabályozza, ami a szocpol vagy félszocpol igénylése esetében maximálisan 160 négyzetméter lehet.

A támogatás összegét a gyerekek száma, a alkás hasznos alapterülete és energetikai minősítése szabja meg.A legalacsonyabb támogatási összeg 500 ezer forint lesz, a alegmagasabb pedig 3,25 millió forint a legjobb energetikai minősítéssel rendelkező lakások esetében.

forrás: http://palyazatok.co/2015/03/09/megjelent-az-uj-szocpol-rendelet.php

Válasz

Megyesi Imre üzente 9 éve

Április elsejétől a budapesti és megyi kormányhivatalok fedata lesz a családi ptótlék és az egyéb családtámogatások igénylésének az intézése.Eddig a Magyar Államkicstár feladata volt, oda is kellett igénylésünket benyújtani, ez azonban április 1-től megváltozik, most már a helyileg illetékes kormányhivatalok gondoskodnak róla.Ezentúl az ezzel kapcsolatos igényeket, módosításokat a kormányabalakoknál illetve a járási hivatalban kell majd intézni.Ezzel azonban nincs vége a változtatásoknak!

Nagyon kevesen tudják, hogy Magyarországon mindössze 25 éve van családi pótlék, egészen pontosan 25 éve februárban döntöttek a családi pótlékról a Parlamentben.Innentől kezdve a családi pótlék alanyi jogon járó támogatás, minden gyermeknek. Az első évben, azaz 1990-ben a családi pótlék összege egy gyermek után havonta 1770 forint, két gyermek után gyermekenként 2070 forint volt.Ha három vagy annál több gyermeket neveltek egy családban, akkor az utánuk járó összeg gyermekenként 2200 forint volt.Manapság egy gyermek után 12200 forint családi ptólék jár, illetve ha tartósan beteg, fogyatékkal élő gyermek van a családban, akkor utána 25.900 forint az utalt összeg.

Meglepő de vanna olyan családok is akik nem kérik a támogatást, lemondanak róla, de hogy ők hányan vannak arról semmilyen adat nem áll rendelkezére, akik viszont minden hónapban kapják, körülbel 1 millió 830 ezren vannak.

További változás, hogy 2016. januárjától a családoktól, akár el is vehetik a családi pótlékot.Egészen pontosan a családi pótlékot felfüggeszthetik, majd ha a megfelelési feltételek újra fennállnak, akkor újra folyósítják. 2014. szeptemberében új törvényt hoztak, mely szerint ha az óvodába járó gyermek 5 napnál többet van távol az óvodából orvosi igazolás nélkül, akkor a helyi jegyző figyelmezteti a családot, hogy elveszíthetik a családi pótlékot.Ha az igazolatlan hiányzás meghaladja a 20 napot a családi ptólék folyósítását az állam felfüggesztheti!

forrás: http://palyazatok.co/2015/03/09/25-ev-utan-valtozas-lesz-a-csaladi-potlekban.php

Válasz

Megyesi Imre üzente 9 éve

Nem jár családi kedvezmény az érettségi után!!!

Az Szja törvény 29/A. § (3) bekezdése értelmében a családi kedvezmény egy-egy gyerek után fő szabályként addig jár a szülőnek, ameddig a gyermek után családi pótlékra jogosult.
Az Szja törvény 29/A. § (3) bekezdése értelmében a családi kedvezmény (ideértve a Tbj. szerinti családi járulékkedvezményt is) egy-egy gyerek után fő szabályként addig jár a szülőnek, ameddig a gyermek után családi pótlékra (nevelési ellátásra, illetve iskoláztatási támogatásra) jogosult. A családok támogatásáról 1998. évi LXXXIV. törvény 8. §-a szerint az iskoláztatási támogatás a tankötelezettség megszűnését követően addig jár, ameddig a gyermek közoktatási intézményben tanulmányokat folytat, annak a tanévnek az utolsó napjáig, amelyben a gyermek a huszadik – a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény alapján fogyatékossági támogatásra nem jogosult, de sajátos nevelési igényű tanuló esetében huszonharmadik – életévét betölti. Mindebből következően az érettségi után a családi pótlékra, következésképpen a családi kedvezményre való jogosultság is megszűnik, akkor is, ha az érintett a felsőoktatásban tovább tanul.

Ha ezt a változást a kedvezmény érvényesítője nem jelzi a munkáltatója felé, a jogalap nélkül érvényesített kedvezmény következtében az adóév végén adó-befizetési különbözete lesz, és a befizetési különbözet megfizetése mellett, annak 12 százalékát is – különbözeti-bírságként – a 2014. évre vonatkozó bevallásban külön kötelezettségként kell feltüntetnie, és a személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettség szerint kell megfizetnie.

Bővebben: http://ado.hu/rovatok/ado/nem-jar-csaladi-kedvezmeny-az-erettsegi-utan

Válasz

Megyesi Imre üzente 10 éve

Anyasági támogatás. Nen csak a nagycsaládosokra érvényes.

Az anyasági támogatást minden gyermek után lehet igényelni, összege pedig a gyerek születési időpontjában érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének 225%-a, tehát 64 125 forint, ikrek esetén a 300%-a, tehát 85 500 forint idén január 1-től.

Azok a kismamák jogosultak a támogatásra, akik a terhességük alatt minimum négy alkalommal részt vettek terhesgondozáson, az az örökbefogadó szülő, akinél a szülést követő hat hónapon belül az örökbefogadást engedélyezték, valamint a gyám, ha a gyermek a szülést követő hat hónapon belül a gondozásába került.

A támogatás igényléséhez a hivatalos okmányok másolatát kell benyújtani, valamint az orvosi igazolást, lehetőleg eredeti példányban. A hivatalos okmányokon belül csatolni kell az anya személyi igazolványának, lakcímkártyájának, a gyerek és az anya TAJ-kártyájának és az adókártyának a másolatát, ezen kívül az orvos által kiadott igazolást a terhesgondozásról és a részvételek számáról, illetve a gyerek azonosításához szükséges személyazonosság igazolására alkalmas hatósági irat másolatát.

Válasz

Megyesi Imre üzente 10 éve

"GYED mellett is lehet munkát vállalni"
Ezt az ismeretségi körömben is sokan ki tudják majd használni. Igaz van akinek csak 4-5 hónap gyed fog járni csak (gyerek betölti a 3 évet) a munka mellett, de ez is összesen 100000 Ft. és érdemes bemenni elintézni, mert a gyerekek mellett ez is nagy összeg.

Válasz

Megyesi Imre üzente 10 éve

Az új intézkedéscsomag, mely több lényeges változást hozott, igen megkönnyíti a gyermeket vállaló családok életét, így a nagycsaládosok életét is. Alábbiakban röviden össze van foglalva, hogy mik is ezek.


GYED mellett is lehet munkát vállalni

Ha a gyermek elmúlt már egy éves, akkor a folyósított ellátások mellett (GYES vagy GYED mellett) korlátlanul lehet munkát vállalni. Mivel erre a 2014. január 1-je előtt született gyermekek esetében is lehetőség van, ezért azok a szülők is jogosultak erre, akik korábban felfüggesztették, illetve visszamondták az ellátásokat, hogy munkát tudjanak vállalni; az esetlegesen hátralévő időre újból jár nekik az ellátás munka mellett is.




Testvér GYES/GYED

Az intézkedéscsomag ezen része azoknak a családoknak segít, ahol kis korkülönbség van a testvérek között. Ha 2014. január 1-je után születik még egy gyermek a családba, aki után a szülők jogosultak lesznek bármilyen ellátásra, akkor a korábban született gyermek után járó ellátást sem veszítik el, nem kell lemondani róla az újabb gyermek születésével.



Diplomás GYED

Az egyetemisták, illetve a doktori képzésben résztvevők gyermekvállalását könnyíti meg ez a változás; mindazok, akik legalább egy éves aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek vagy doktori képzésben vesznek részt, s gyermeket vállalnak, jogosultak lesznek gyermekük egyéves koráig az ún. diplomás GYED-re, melynek alapja a mindenkori minimálbér lesz (a doktori képzésben, osztatlan képzésben, mesterképzésben résztvevőknél pedig a garantált bérminimum, ezek összege 2014-ben 101.500, illetve118.000 Ft). A már végzett hallgatók esetén diplomás GYED-re jogosít az is, ha munkaviszony hiányában a szülésre a diploma - vagy annak hiányában az abszolutórium – megszerzését követő 1 éven belül kerül sor.



Munkahelyvédelmi akcióterv

A Munkahelyvédelmi Akcióterv kibővítésének keretében könnyebben térhetnek vissza a munkába a három vagy több gyermeket nevelő édesanyák. 2014-től a munkaadók a foglalkoztatás első három évében mentesülnek a szociális hozzájárulási adó megfizetése alól; a foglalkoztatás 4. és 5. évében pedig csupán 14,5%-nyi adót kell megfizetniük. Ezek a foglalkoztatási kedvezmények 2014-től már valamennyi olyan munkavállalót érinteni fognak, akik a gyermekgondozási ellátások folyósítása mellett vagy annak lejártát követően állnak munkába.



A családi kedvezmény kiterjesztése

2014. január elsejétől a családi kedvezményt kiterjesztették az egyéni járulékokra is. Ez elsősorban az alacsony keresetű családoknak nyújt segítséget, akik nem tudták eddig érvényesíteni a teljes kedvezményt.

Forrás: www.csaladitudakozo.kormany.hu

Válasz

Megyesi Imre üzente 10 éve

A metropol újság ünnepli, hogy 15 éve Magyarországon vannak.

A születésnapi különszámuk hirdetési bevételének 10 százalékát jótékony célra fordítják. Október 20-án a Nagycsaládosok Országos Egyesületével karöltve csaknem kétezer nagycsaládos szülőt és gyermeket vendégelnek meg egy mozivetítésre országszerte 14 városban.
Győrben a Plázában október 20-án délelőtt 10 órakor a Turbó 3D filmet vetítik le ingyen a nagycsaládosoknak. Mellé popcorn és üdítőt is kapnak a gyerekek.
A részvétel csak azoknak akik a nagycsaládosok egyesületének tagja. Tehát érvényes tagkártyával rendelkezik a család.

Válasz

Megyesi Imre üzente 10 éve

VODAFONE NOE flottás előfizetés csomagok


NOE Flotta I. tarifa:

- Havidíj br. 1.500 Ft, ebből 1.000 Ft lebeszélhető.
- Flottán belüli beszélgetés ingyenes.
- További percdíj minden szolgáltató esetén br. 23,75 Ft (10 mp alapú számlázás)
- 40 db Vodafon hálózaton belüli ingyen SMS.
- SMS díj br. 18,75 Ft
 

NOE Flotta II. tarifa:

- Havidíj br. 2.150 Ft. Ebből 1.562 Ft szabadon, 563 Ft hálózaton belül lebeszélhető 23,75 Ft percdíjon.
- Flottán belüli beszélgetés ingyenes.
- További percdíj minden szolgáltató esetén br. 16,6 Ft (1 mp alapú számlázás)
- 40 db Vodafon hálózaton belüli ingyen SMS.
- SMS díj br. 18,75 Ft

Válasz

Megyesi Imre üzente 10 éve

Már egyszer írtam a megyei nagycsaládos egyesületről, de úgy látszik feleslegesen.
Ma kaptam tájékoztatást, hogy Gönyűn rajtam kívűl senki nem tag az NE(Nagycsaládosok Egyesülete) Família egyesületnél. Mivel rengeteg adomány, felajánlás érkezik hozzájuk úgy gondolom, hogy jó lenne, ha nem csak a győriek, koroncóiak, stb. kapnának ezekből támogatást.
Tagsághoz évi 6500 Ft. befizetés kell. Ezt két részletben is be lehet fizetni.

Néhány példa, hogy mit kaphat az ember ezért az évi 6500 Ft-ért:
Évente minimum 3x elmehet az egész család ingyen a győri élményfürdőbe, de hanincs jelentkező éppen és jelentkezik az ember akkor mehetnek többször is. (már 1 alkalommal megtérül az évi díj ára)
Rengeteg kedvezményes, gyümölcs, sütemény felajánlás van. Heti rendszerességgel ruha és könyvbörze. Itt úgy tudom ingyen adják a kiválasztott ruhát, csak a fuvart kell kifizetni (50 Ft.) Mindig hétfőn van reggel 9-kor, még egyszer sem értem oda, de nem is akartam kihasználni, mert szerintem voltak ott olyanok, akiknek jobban kell.
1 hete ingyenes süteményosztás volt, nem kis mennyiség. Legutóbb a Metroval kötöttek megállapodást, hogy az aznap lejárt élelmiszereket osztják ki a családok között. Ezek mennyisége nagyon változó (nem voltam még, úgy tájékoztatott a vezetőség telefonon) Tej, kenyér, hús, sajt egyebek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy pl. pénteken és vasárnap összeszedik az aznap lejáró termékeket és átküldik az egyesületnek. Tehát nem a már lejártat küldik, mert azt törvény tiltja.
Nagyon sok egyéb egyesülettel van szerződésük. Pl vodafone-nál van nagyon jó flottás kedvezményük. Itt egymás között teljesen ingyen lehet beszélni és az egyéb tarifái is jók.
Akinek van 3 kiskorú gyereke (vagy ismer ilyen családot) és érdekli, csatlakozni szeretne az bővebb tájékoztatásért keressen meg engem esetleg az egyesület hívja fel.

Válasz

T. Antal üzente 10 éve

2013.05.05.

"Kedden kezdődik meg az úgynevezett önkormányzati segélyről szóló törvény módosítása. Ennek lényege, hogy – az indoklás szerint az átláthatóság növelése és az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében – összevonják a jelenlegi átmeneti segélyt, a temetési segély és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást. Az egységes önkormányzati segélyről a helyi képviselő-testületeknek kell majd rendelteket alkotniuk, a törvénymódosítás csak a kereteket szabja meg.

A segély megállapításánál természetesen figyelembe kell venni a család egy főre jutó jövedelmét, vagyis azt a határt, ami fölött nem jár segély. A javaslat szerint ez a limit nem lehet kevesebb, mint a nyugdíjminimum (28 500 forint) 130 százaléka, vagyis 37 050 forint. Ez alatt mindenképpen adni kell segélyt, de az összeg, illetve az egyéb feltételek meghatározása már a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozik. A segély akár természetben (például Erzsébet-utalvány vagy tűzifa) is adható.

A javaslat egyik érdekessége, hogy a segélyt bizonyos esetekben nem is kell kérni, az iskola vagy a gyámhatóság jelzésére az önkormányzat hivatalból is megállapíthatja. Budapesten a hajléktalanok számára a fővárosi önkormányzatnak kell biztosítania a segélyt, hacsak meg nem állapodik a kerületekkel. Mivel az ilyen megállapodás valószínűtlen, a javaslat rögzítené, hogy ennek költségeihez a szociálpolitikáért felelős miniszternek is hozzá kell járulnia egy évente külön megállapodásban rögzített keretösszeggel."

hvg.hu nyomán

Válasz

Megyesi Imre üzente 11 éve

Mentesség a háromgyerekeseknek!
A jelenleg még hallgatói ösztöndíjszerződésnek nevezett dokumentumban vállalt kötelezettség alól automatikusan mentesül az az édesanya, aki három gyermeket szül - pontosította a sajtóban megjelent információkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A tárcának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a hallgatói szerződések nyilvántartásáért felelős szerv mentesítheti a kötelezettség alól azt a hallgatót is, aki az oklevelét tartós betegsége, balesete vagy szülés miatt nem képes megszerezni. Részben vagy egészben mentesség adható a megváltozott munkaképességre, a tartós betegségre, illetve két vagy több gyermek nevelésére tekintettel is.

Kitértek arra is, hogy a meghatározott kedvezményt csak az egyik szülő számára engedélyezi a törvény.

A tervek szerint a hallgatók a következő tanévtől szerződés helyett nyilatkozatot írnak majd alá. A részletekről jövő szerdán dönt a kormány - mondta Klinghammer István csütörtökön.

A felsőoktatási államtitkár az MTI kérdésére közölte: a hallgatókkal a koncepciót munkálták ki. Abban egyebek között az szerepel, hogy a nyilatkozatot aláíró hallgatók állami ösztöndíjat kapnak, és emellett jár majd a szociális ösztöndíj is.

Az elképzelések szerint a diákoknak a tanulmányi időnek megfelelő időtartamot kell ledolgozniuk a végzés után 10-12 éven belül magyar vállalatoknál.

Forrás: MTI

Válasz

Megyesi Imre üzente 11 éve

Víz- és csatornadíj kompenzáció:

“Kompenzációra jogosult:

az a személy, aki a vízdíj számla kifizetésére kötelezett, és az igénylés időpontjában ő maga vagy családtagja az alábbi támogatási formák valamelyikében részesül:

- időskorúak járadéka,

- közgyógyellátási igazolvány,

- lakásfenntartási támogatás,

- gyermeknevelési támogatás,

- rendszeres gyermekvédelmi támogatás,

- rendszeres szociális segély,

- munkanélküliek jövedelempótló támogatása,

- ha a kérelmező igazoltan közhasznú munkát végez,

- időskorúak járadéka.



A víz- és a csatornadíjszámlák szétválasztása miatt, az eddigi gyakorlattól eltérően ez a kompenzációs összeg is bontva jelenik meg a számlákon; 650 Ft a vízdíjszámlán és 650 Ft a csatornadíjszámlán.

A kérelemhez szükséges igénylőlapot és tájékoztatót a polgármesteri hivatalok ügyfélszolgálati irodáin lehet kérni, majd kitöltése után ugyanott - minden év január-februárjában - kell leadni.

Válasz

Megyesi Imre üzente 11 éve

Kevesen tudják (és a múzeumok sem hangoztatják elég hangosan), hogy a múzeumokban a gyerekeket ingyenesen be kell engedni bizonyos napokon és kiállításokra. A 194/2000-es kormányrendelet a muzeális intézmények látogatóit megillető kedvezményekről nyilatkozik erről.

Így szól (csak az itt fontos részleteket emelem ki):

2. §

(1) Díjtalanul látogathatja a muzeális intézmények állandó és időszaki kiállításait az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgára (a továbbiakban: EGT-állampolgár), amennyiben:

a) 6. életévét be nem töltött kiskorú,



(2) Díjtalanul látogathatja a muzeális intézmények állandó kiállításait az EGT-állampolgár minden hónap egyik hétvégéjének a muzeális intézmény által meghatározott napján, amennyiben:

a) a 26. életévét még nem töltötte be,

b) 18 év alatti személyt kísér, és annak a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 685. § b) pontja szerinti közeli hozzátartozója (legfeljebb 2 fő).



(3) A muzeális intézmények állandó és időszaki kiállításait 50%-os kedvezményes belépődíj fizetésével látogathatja az EGT-állampolgár:

a) a 6. életévének betöltésétől 26. életévének betöltéséig,

c) amennyiben legalább két, 18 év alatti személyt kísér, és azok - Ptk. 685. § b) pontja szerinti - közeli hozzátartozója (legfeljebb 2 fő), a (2) bekezdés b) pontjában foglalt eset kivételével.



(4) A Magyar Köztársaság állami ünnepéről szóló 1991. évi VIII. törvény 1. §-ában meghatározott nemzeti ünnepeken, állampolgárságra való tekintet nélkül a muzeális intézmények kiállításai díjtalanul látogathatók.

Válasz

Buthi Viktória üzente 12 éve

Ez nagyon szuper, rám csak az első hozzászólás érvényes, mivel 1 gyerkőc van, de az is hasznos, köszönjük szépen. Én egyébként nemrég a fogaimat tetettem rendbe Győrbe, és kértem számlát és beküldöm, pénzbe pedig megkapom, igaz az egészségkártyáról levonják, de ugyan az mintha azzal fizettem volna, csak egybe nem volt rajta annyi, össze gyűjtögettem a számlákat, és fél évig nem használtuk a kártyát. Majd így egybe meg elutalják a pénzt.

Válasz

Megyesi Imre üzente 12 éve

Mára ennyi.

Még annyi, hogy az autóvásárláshoz nem csak a fiattal kötöttek szerződést, hanem renault, opel stb. Érdeklődni a nagycsaládosok régió központjában lehet.
Nekünk
9024 Győr, Mónus Illés u. 47-49.

Válasz

Megyesi Imre üzente 12 éve

NOE és a Vodafon közötti együttműködés alapján 2011-től két előfizetéses tarifa áll rendelkezésre a NOE tagcsaládjai és tagszervezetei számára.
NOE Flotta I. tarifa:
- Havidíj br. 1.500 Ft, ebből 1.000 Ft lebeszélhető.
- Flottán belüli beszélgetés ingyenes.
- További percdíj minden szolgáltató esetén br. 23,75 Ft (10 mp alapú számlázás)
- 40 db Vodafon hálózaton belüli ingyen SMS.
- SMS díj br. 18,75 Ft

NOE Flotta II. tarifa:
- Havidíj br. 2.150 Ft. Ebből 1.562 Ft szabadon, 563 Ft hálózaton belül lebeszélhető 23,75 Ft percdíjon.
- Flottán belüli beszélgetés ingyenes.
- További percdíj minden szolgáltató esetén br. 16,6 Ft (1 mp alapú számlázás)
- 40 db Vodafon hálózaton belüli ingyen SMS.
- SMS díj br. 18,75 Ft

Válasz

Megyesi Imre üzente 12 éve

További kedvezmény kapható a vodafone-tól mobiltelefonálóknak.

http://noe.hu/index.php?oldal=86

Autóvásárlóknak az alábbi alapján

. „NOE flotta" kedvezmény új autó vásárlása esetén a FIAT Magyarország Kft-től

2. Kedvezményes „nagycsaládos" autólízing-konstrukció az MKB-Eurocredit zRt-től

A kedvezmények részletes feltételei:1. „NOE flotta" kedvezmény új autó vásárlása esetén a FIAT Magyarország Kft-től

A FIAT Magyarország Kft-vel létrejött megállapodás alapján a NOE tagok egyedi flottakedvezményt kapnak az autók mindenkori listaárából, az alábbi módon:
FIAT Doblo, FIAT Scudo és FIAT Ducato típusok 7-9 személyes változatai 17%
Minden más modell esetén ennél kisebb mértékű, de jelentős egyedi kedvezmény.

A kedvezmény igénybevételének menete a következő:

A kedvezményes vásárlási lehetőséget a FIAT minden márkakereskedésében igénybe lehet venni.

A FIAT márkakereskedéseket a FIAT Magyarország Kft. egységesen tájékoztatja a FIAT-NOE flottamegállapodásról.

részletek itt

http://www.feszekszeged.hu/index.php?op=hirek&id=156

Válasz

Megyesi Imre üzente 12 éve

A nagycsaládosok országos egyesületének tagja az alábbi kedvezményben részesülhet

VESZPRÉM
Veszprémi Állatkert
Érvényes NOE igazolvánnyal a gyermekbelépő 200 Ft.

CIMBORA GYERMEKRUHÁZAT
Nagycsaládos igazolvány felmutatásával 20 % kedvezményt nyújt.
Üzletek: - Budaörs, Szabadság út 13.
- Esztergom, Bajcsy Zs.út 21.
Piacok: -Tatabánya (szombatonként)
- Esztergom (szerdán és pénteken)
- Balassagyarmat (hétfőnként)

PÁPA
Várkertfürdő - érvényes NOE igazolvánnyal 10% kedvezmény.

KEHIDAKUSTÁNY
5 Manó Apartmanház (Kehidakustány) www.szallaskehida.hu
NOE tagoknak 10% kedvezmény nyújtanak a szállás árából.

HÉVÍZ
Pannon Hotel Hévíz (8380 Hévíz, Széchenyi u.23. Tel.:83/340-483, Fax:83/540-111)
A NOE tagjai a Pannon Hotel szolgáltatásainak igénybevétele esetén 10% kedvezményt kapnak készpénzes fizetés esetén. Érvényes tagsági igazolvány felmutatása szükséges.

BUDAÖRS

RÉGIÓ JÁTÉK (2040.Budaörs, Malomkő u.7. Tesco lejáratnál a Brandon
mellett Tel.:23/330-330)
NOE tagkártyára vásárlásonként 10% kedvezményt adnak.



Angol Használtruha boltokban 5% kedvezmény:

Budaörs, Lévai u.29. - Kilós áru

S AND H BT. (1113 Bp. Villányi út 74. Tel: 06/1 466 7725, és 2040 Budaörs, Szabadság út 52. Tel: 06/20 522 7900) www.schollbuda.hu és www.schollbudaors.hu
NOE tagok 15 % kedvezményt kapnak a cipők árából és az akciós termékekből további 5% kedvezményt

Egyéb kedvezmények itt olvashatóak

http://noe.hu/index.php?oldal=69

Válasz

Megyesi Imre üzente 12 éve

Elfelejtettem írni, hogy nem csak patikában lehet levásárolni az összeget, hanem wellness- szállodákban, sportlétesítményekben is, sőt, akár egy sima boltban is vehetsz popsitörlőt, kérsz róla számlát, elküldöd nekik és utalják a bankszámládra. Itt az a lényeg, hogy csak babaápolási cuccokra kérheted, sőt, a kórházban az egyágyas szobáért is lehet EP- ral fizetni.

Válasz

Megyesi Imre üzente 12 éve

Bár ez nem csak nagycsaládosoknak járó kedvezmény, de akinek kisgyermekei vannak, jól jöhet, ha még nem ismeri.

Egészségpénztári tagsággal kb 25%-kal olcsóbban lehet számos babaápolási termékhez, illetve gyógyszerekhez hozzájutni (pl. PELENKA, POPSITÖRLŐ, FÜRDETŐKRÉM, GYÓGYSZEREK, GYÓGYÁSZATI SEGÉDESZKÖZÖK, és még sok más).

Röviden úgy működik a dolog (a jelenlegi jogszabályok szerint), hogy:

1. Befizetsz egy összeget az egészségpénztárba, ennek pár százalékát "lenyúlják" (egészségpénztártól függ, hogy mennyit), a többit a számládon jóváírják.

2. Vásárolsz, számlát kérsz róla.

3. A számát beküldöd/beviszed az egészségpénztárba.

4. A számládon jóváírt egyenleg erejéig visszakapod a beküldött számlák teljes összegét.

Eddig azt a pár százalékot veszítettük, amennyit levont az egészségpénztár.

5. A következő év végén kapsz egy adóigazolást az egészségpénztártól, hogy mennyit fizettél be.

És most jön a lényeg:

6. A befizetett összeg 30%-át (max 100eFt-ot) visszaigényelheted az adódból!

7. Mivel az egészségpénzári számlára utalja vissza az APEH az összeget, innen adómentesen újabb számlák beküldésekor kaphatod vissza (vagyis gyakorlatilag ingyen vásárolhatsz ilyen értékben elszámolható termékeket).

Csak minimális havi befizetési kötelezettség van, amit a fent említett pár százalékos levonás után jóváírnak a számládon.

Ha még nem ismerted ezt, érdemes utánajárni.

Több 10e Ft-ot lehet így megtakarítani!!!

Válasz