folyt.

Persze nem zárja kí, hogy használtak rámpákat, csak éppen különlegeseket. Egyesek szerint agyagtéglákat használtak. Csak az baj, hogy bármilyen anyagból készültek is a rámpák, nagyon sokat használtak fel belőlük, és ez megtépázza az életszerűségét. Tény viszont, hogy valami módon fel kellett vinni a kőtömböket az egyre magasabb szintekre, és ezt a korabeli eszközökkel nem emelhették. Hisz még nem ismerték az emelődarut, a kötélcsigát sem! Amikor a Nagy Piramist építették (volna) ezzel a módszerrel, akkor már 15 méteres magasságnál annyi föld kellett a rámpához, ami az egész piramis tömegének egyharmada - amikor elérték a 30 méteres magasságot, már a piramis tömegének több mint a felét a rámpába kellett beépíteni. Igaz ugyanakkor, hogy minél magasabbra mentek, annál kevesebb kőre volt szükség, hiszen a felsőbb szinteken a felhasznált anyag mennyisége rohamosan csökkent, így minél magasabbra emelték a rámpát, azon annál kevesebb követ kellett felvinni.
Mégis, a kutatók a kísérleteikkel oda lyukadtak ki (a laikus nem is sejtené, hány kutató foglalkozott ezzel a kérdéssel!), hogy egyik általuk kitalált rámpafajta sem tökéletes, sok közülük egyáltalán nem is felel meg a célnak. Mindenesetre a rámpa-ügy csak egy a rejtélyek között. Ugyanis még ma sem tudhatjuk igazán, hogyan vitték fel a kőtömböket a piramis fele magassága után. Vagyis miután elhagyták a 70-80 méteres magasságot, milyen rámpák bírták el az építést?
És most térjünk vissza Josimurához.
Mivel már sürgette az idő - a kísérlet elvégzésére záros határidőt kapott az egyiptomi hatóságoktól - hát sietnie kellett. A rámpákon végleg megbukott a dolog - pedig neki csak egy 12 méter magas piramist kellett építenie! Nem 150 métereset, mint Kheopsz piramisa vagy valamivel alacsonyabbat, mint a többiek!
Az utolsó csepp a hatóságok számára az volt, amikor Josimura szégyenszemre emelődarukat rendelt minipiramisa mellé és azokkal rakatta fel a kőtömböket a helyükre... Ezt már megelégelte az egyiptomi kormány, és megtiltották a japán kutatóknak a további lépéseket

Válasz

folyt.

A kis piramisnál sem mentek jobban a dolgok. Lehet, az alap alá nem csiszolták le kellőképpen a gránittalapzatot? Vagy más okból történt, hogy a nagy nehezen idevonszolt és egymásra rakott kövek kezdtek kifelé dőlni. Szégyenszemre oldalról nagy gerendákkal kellett megtámogatni az egész minipiramist, szét ne dőljön!
A maguk elé tűzött határidő rég lejárt. A kőbányákból meg csak nem jöttek a tömbök - a fentebb leírt okokból is. És azért sem, mert kiderült, hogy kézzel avagy rézszerszámokkal akár hetekig lehet csiszolgatni egy-egy tömböt, míg annak minden oldala egyenes lesz. Ha nem egyenes, a kőtömb nem építhető be, nem illeszkedik, kidől...

A vége felé aztán Josimura feladta. Annak érdekében, hogy a média szeme előtt lévő tizenkét méteres kis piramisát befejezze, engedélyezte a modern módszerek használatát. Attól kezdve a bányában elektromos meghajtású csiszológépekkel simították le a gránittömbök oldalait, majd emelődarukkal teherautókra rakták, és a piramis mellé vitték őket. Ott persze felmerült a következő probléma: hogyan tegyék fel a harmadik, negyedik, ötödik stb. „emelet" köveit a már meglévőkre?

A világ úgy tudja, hogy az ókori piramisépítők földhányásokat emeltek, homokból és kövekből a piramis felé egyre emelkedő rámpát építettek, és azokon vonszolták fel a kőtömböket. Nos, egy másik tudós számításaiból és kísérleteiből meg az derült ki - hagyjuk itt egy pillanatra a szerencsétlen Josimurát -, hogy sima homokból egyszerűen nem is lehet rámpát készíteni. Többen elemezték a problémát, és tudunk olyanokról is, akik sok száz tonna földet mozgattak meg Egyiptomban azért, hogy utólag bemutassák, miképpen lehetett felépíteni a piramisokat.
Ha mondjuk a Nagy Piramis építéséhez csakugyan ezt a módszert használták volna, akkor az építés vége felé a piramis egyik-másik oldala - vagy mind a négy, tehát a teljes épület - eltűnt volna a föld alatt! Később igen nagy munka lett volna azt ismét kiszabadítani és azt a tömérdek homokot elszállítani onnan. (Mindezt természetesen kézzel, merthogy más szállítóeszköz akkoriban még nem létezett... )
Egy mondjuk 150 méter magas rámpa nem is állt volna meg. A kísérletezők kiderítették, hogy bármilyen jól épített, köves földből és kövekkel megerősített, oldalán fatörzsekkel fedett (!) rámpa is csak körülbelül 80 méteres magasságig volt „működőképes". Ha még több földet hordtak rá, egyszerűen nem bírta el a saját súlyát és leomlott.

Válasz

Részlet

Nemere IstvánEGYIPTOM TITKAI c könyvéből



Josimura professzor megszerezte az összes szükséges engedélyt, és csapatával megérkezett Gizába. A Kairó melletti térségen látható a Nagy Piramis és két nagyobb, valamint több kisebb társa a hallgatag Szfinx társaságában. Vagyis olyan helyen határozták el egy kísérleti piramis építését, amely ugyanolyan távol van a Nílustól, mint az ókori minták.
Természetesen az szóba sem jött, hogy ugyanolyan nagy piramist emeljenek! A tervek szerint egy mindössze.... 12 méter magas építményről volt szó. A kísérlet azon alapult, hogy közeli kőbányában kivésett és megfaragott köveket ókori módszerrel hoznak el az építés helyszínére és ott az ókori eszközökkel, valamint puszta emberi erővel a helyükre emelik őket.
Ez volt a terv. Az egyik japán televízió forgatócsoportja is elkísérte őket, hogy mindent felvegyen.

A professzor bizakodott és meg volt győződve - szorgosan nyilatkozta is ezt jobbra-balra az egyiptomi és nemzetközi sajtónak -, hogy eredményes kísérletével végre pontot tehet a viták végére, és ezentúl egyetlen „fantaszta" sem állíthatja majd, hogy a piramisokat nem is az egyiptomiak építették, vagy nem akkor, amikor, merthogy olyan eszközökkel ez lehetetlen. Ő majd bebizonyítja, hogy igenis lehetséges!
Helybeli munkásokat fogadtak fel a japánok, és nekiláttak a munkának. Természetesen mérték is az egyes fázisokra fordított időt. A filmesek meg mindent élénken filmeztek.

A feltevés tehát az volt, hogy csak és kizárólag emberi fizikai erőt, valamint dorongokat, köteleket használnak. Josimura annyira biztos volt a dolgában, hogy az odagyűlt alkalmi nézőket sem zavarta el. Természetesen nap mint nap rengeteg piramisnézőbe jött turista is bámészkodott a készülő miniatűr gúla mellett.

Aztán kiderült, hogy semmi sem működik úgy, ahogyan azt a japán urak előzetesen eltervezték.
Először is a kövek kivágása a kőbányában sokkal lassabban ment, mint ahogyan tervezték. Amikor aztán végre sikerült egyet-kettőt kidönteni, a megfaragásuk kézzel iszonyú lassú volt, fáradságos és szaporátlan. A japánok óvakodtak attól, hogy a Níluson szállítsák tutajokon, ahogyan gyakorta tették ezt a régi egyiptomiak. Inkább egy, a Nílus innenső partján lévő kőbányát választottak, ahonnan a köveket szárazföldön is elhozhatták.

Ez sem ment simán. Az a módszer, ahogyan a régi ábrázolásokon látták: fából készült szánokon a két és fél tonnás kőtömbök, amiket sok ember vonszol a földön és előtte-alatta vízzel sarat csinálnak, hogy jól csússzon - csak elméletben volt ilyen egyszerű. A primitív szánok nem bírták el a kőtömbök súlyát, és szétestek már az út elején. Akárhány ember vontatta a szánt, az alig mozdult, különösen először volt nehéz megmozdítani. A régi módra fonatott kötelek elpattantak.

Válasz

folyt.

A hivatalos tudomány állítása szerint százmillió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön az első madarak, az első főemlősök és egyéb állatok, majd az első emberszabású majmokra még kilencvenmillió évig kellett várni.
Cremo viszont olyan tudományos, ámde eddig eltitkolt vagy szándékosan félremagyarázott leletekről számol be,
amelyek azt bizonyítják, hogy már a százmillió éves kőzetben is található az ember létezésére és emberi tevékenységre utaló, kétségbevonhatatlan bizonyítékok.
Százmillió évvel ezelőttről származó emberi lábnyomot éppúgy találtak, mint aranyláncot, vasedényt. Sőt... 'cipőnyom' is került elő a százmillió éves kőzetből! Egymilliárd évvel ezelőttről is van jó néhány tárgyi bizonyíték: fémes gömbök formájában, bár nem biztos, hogy ezek emberi tevékenység következtében jöttek létre. m ahogy közeledünk az időben a jelenhez - jócskán megelőzve a legmerészebb darwinisták időtáblázatát is!
-, Cremo bizonyítékai egyre nyugtalanítóbbak, számuk sokasodik, jelentőségük nő.
Abból az időből, amikor a hivatalos tudomány szerint az ember még voltaképpen emberszabású majom volt, és semmiféle értelmes tevékenységet nem végzett, mert hiányzott hozzá az "értelme"
- Cremo bizonyítékai közt fémcső, mozsár, mozsártörő, sokféle kőeszköz és egyéb tárgy szerepel.
Amikor a tudomány szerint még a legegyszerűbb 'homo erectus', vagyis felegyenesedett ember nem létezett
- már volt a mai emberrel tökéletesen megegyező tartású lény, a régészek ugyanis találtak ilyen csontvázat, teljeset és tökéleteset, csakhogy... 'nem hozhatták nyilvánosságra!'
Pedig arra mutató jelek is vannak, hogy a dinoszauruszokkal egy időben már élt ember a Földön, vagyis csaknem hatvanötmillió évvel ezelőtt! Cremo szerint minden korban, az utolsó több tízmillió évben a majomemberek, majomősök, ősemberek is békésen megfértek az emberformájú emberrel!
Így az utolsó korban is együtt élt a Neandervölgyi és a cro-magnoni típus, ami halomba döntené az eddig érvényes és a tudományos világ által közmegegyezéssel elfogadott tanokat. Csaknem ötszáz, eddig eltitkolt, agyonhallgatott régészeti és egyéb bizonyítékról számol be a szerző. Valamint arról, hogyan próbálták megakadályozni őt is abban, hogy ezt nyilvánosságra hozza, lefilmezze, televízióban bemutassa.

Pedig érdemes volna foglalkozni vele, hiszen Cremo műve mérföldkő lehet az újfajta emberi gondolkodás útján.

vasefem_precambr_600m.jpg

cremo2.jpg

Válasz

Michael A. Cremo: Tiltott régészet

Nagy hallgatás követte Michael A. Cremo tíz évvel ezelőtt magyarul is megjelent Tiltott régészet, avagy az emberi faj rejtélyes eredete című könyvét. Talán a meghökkenés, talán az elhallgatás csöndje ez, főleg azok körében, akik a darwini evolúciót tanították az egyetlen kötelező elméletként.
Cremo vaskos kötetében cáfolja, hogy az ember az állatvilág részeként és annak folytatásaként, abból fejlődött ki, és nem is olyan régen, mindössze néhány százezer éve létezik a bolygó felszínén a mai emberhez hasonlatos lény. Állítását pedig számos olyan lelettel és bizonyítékkal támasztja alá, amely nemhogy nem illik bele a darwini folyamatba, hanem azt egyenesen romba dönti!
Azt állítja, hogy a régészek nemcsak napjaink modern technikájával, hanem már legalább százötven éve is találtak olyan nyomokat, amelyek ellentmondanak Darwinnak. Néhány bánya mélyén pedig amatőrök is felfelfedeznek olyasmit, ami forradalmian új következtetésekre ad lehetőséget.
Mert miközben a darwinisták a modern ember megjelenését legfeljebb maximum százezer évvel ezelőttre teszik,
a 19. és 20. századi régészeti, paleontológiai és egyéb leletei ezt az időt megsokszorozzák, és alaposan visszatolják az időskálán.

cremo.jpg

cremo3.jpg

a_morris-track.jpg

Válasz

Egyik kép valamiért nem sikerült, talán most jó lesz

serpent2.jpg

Előzmény

Válasz

A Nagy Kígyó-halom (Serpent Mound)

Az Ohióban lévő Adams megyei Brush Creek fölött egy hatalmas szerpentin földmű kígyózik kanyarogva egy kiemelkedő hegygerinc meredek, erdős hegyoldalak és csupasz sziklák övezte csúcsa mentén. A Nagy Kígyó-halom egy letekeredő, és a földön hét széles hurokkal, valamint a farkán három lágyabb kunkorral továbbsikló kígyóra hasonlít.

A földmű olyan hosszú, hogy csak a levegőből lehet teljesen áttekinteni. !!!

Nem tudjuk, kik emelték ezt a monumentális földművet, de valószínűleg az Adena-kultúra (körülbelül Kr. e. 500 - Kr. u. 200) vagy a későbbi Ft. Ancient-kultúra műve. Bár magából a kígyóból nem került elő keltezhető műtárgy, de mindössze 122 méterre áll tőle egy biztosan az Adena-kultúrához kapcsolódó kúpos sírhalom.
A halomépítés mind az Adena-, mind a későbbi Hopewell-kultúrára jellemző volt.

serpent.jpg

serpent2.htm

Válasz

Geológiai kutatások szerint a függőleges eróziók csak több évszázados erős és közvetlen intenzitású esővel és áradásokkal fejthetnek ki hatást.
A gízai fennsíkon azonban az ilyen nagy esők i. e. 5000-re megszűntek, az utolsó nagy áradás i. e. 10 500 körül következett be, vagyis a szfinx feltételezett építése előtt 8000 évvel.

Az egyiotológusok azzal védekeztek , hogy a Kr. e. 7000-5000-ből ránk maradt régészeti leletek az egyiptomi kultúra olyan technikai és társadalmi fejlettségére utalnak, amelyben aligha jöhetett volna létre egy ilyen nagyságrendű szobor, vagy bármi más, ami hasonlóan kifinomult művészi érzékről tanúskodik.
Nos, ebben tökéletesen igazuk van.


Akkor tehát a geológusok tévedtek volna?
Esetleg mindkét tudományág képviselőinek igazuk van, és a Szfinxet közel tízezer évvel ezelőtt nem az egyiptomiak építették?
Lehetséges ez?

Schoch professzor megunva a támadásokat, nem bonyolódott vitába, és könyvében így ír:

„Újra meg újra elmondták nekem, hogy Egyiptom népei, amennyire tudjuk, sem technológiailag, sem a társadalmi szervezettség értelmében nem álltak olyan szinten, hogy kifaraghatták volna a Nagy Szfinxet a predinasztikus időkben…
Én azonban geológusként úgy vélem, hogy ez nem az én problémám.
Nem akarok kibújni a felelősség alól, de mégiscsak az egyiptológusok és a régészek dolga, hogy kitalálják, kik faragták ezt a szobrot.
Ha az én bizonyítékaim konfliktusba kerülnek az ő elméletükkel a civilizáció kezdetét illetően, akkor talán itt az ideje, hogy újraértékeljék az elméletet.
Nem azt mondom, hogy a Nagy Szfinxet az atlantisziak építették vagy a földönkívüliek.
Én csak követem a tudományt oda, ahová elvezet engem.
Márpedig ahhoz a konklúzióhoz vezet, hogy a Nagy Szfinxet jóval előbb építették, mint ahogy azt korábban gondolták.”

Válasz

Dr. Robert M. Schochot manapság csak úgy emlegetik, hogy a lázadó régész, aki nem volt hajlandó beletörödni abba az elméletbe, amellyel jelenleg a Szfinx korát magyarázzák. Schoch és társai azon az állásponton vannak, hogy a Szfinx bizony sokkal régebbi, mint az jelenleg állítják.
Ennek érdekében minden kővet megmozgattak és geológiai vizsgálatokat végeztek a szobor környékén, amely során döbbenetes következtetésre jutottak. A jelek arra engednek következtetni, hogy a Szfinx egy esős korszakot élt meg, amelynek nyomai még manapság is tetten érhetőek a szobor viharvert testén. Schoch és társai Robert Bauvel, John Anthony West és Graham Hancock azon az állásponton vannak, hogy a Szfinx testén megfigyelhető barázdákat a víz erróziója okozta méghozzá egy hosszú esős időszak, amely az utolsó jégkorszak idején következett be Egyiptomban.
Az esős időszakra geológiai bizonyítékok is vannak és tulajdonképpen John Anthony West is erre az időre teszi az Osireion folyami hordalékkal történő fokozatos betemetését is.
A lázadó régészek élükön Schochal tehát nem ismernek el semmilyen ellentmondást és ragaszkodnak az elméletükhöz.
Az elmélet, miszerint a Nagy Szfinx jóval régebbi az egyiptológusok által nekitulajdonított 4500 évnél, először R. A. Schwaller de Lubicz francia matematikus vetette fel, aki 1937 és 1952 között Luxorban olyan matematikai bizonyítékokat keresett, amelyek arra utalnak, hogy az egyiptomi tudomány és kultúra jóval előrehaladottabb és fejlettebb volt, mint azt a mai tudósok gondolják.
Schwaller Szent tudomány című könyvében így ír: „Nyilvánvalóan egy nagyszerű civilizáció előzte meg az ókori Egyiptomon végigseprő özönvizet, s ez ahhoz a feltételezéshez vezet, miszerint Gízában már akkor állt a sziklába faragott Szfinx. Az a Szfinx, amelynek oroszlánteste, a fejét kivéve a vízerózió tagadhatatlan jeleit mutatja.”

Újabb kutatások kimutatták, hogy csupán a szél és a homok munkája nem juttathatta jelenlegi állapotába.
Az egyiptológusok azonban ennek hallatán felhördültek és (belekontárkodva a geológusok munkájába) azt állították, hogy az erózió nyomait a szél által hordott homokszemcsék okozták.

1990-ben a bostoni egyetem kutatói, Thomas L. Dobecki geofizikus és Robert Schoch geológus megállapították, hogy a szfinx testén látható eróziós nyomok mélyebbek, tehát régebbiek, mint azok, amelyeket a piramisok viselnek.
Az bizonyosnak látszik, hogy a szfinxet mintegy 3300 esztendőn át fedte be a homok, amely megfelelően védte a széltől.
Még 1798-ban is csupán a fejét pillanthatták meg Napóleon katonái, mivel a teste akkor még teljesen homokba süllyedt.
Kiásását 1853-ban kezdte el a híres francia egyiptológus, Auguste Mariette, az egyiptomi műemlékvédelem megteremtője.

Folyt.köv

Válasz

A Phaisztoszi korong

A bronzkori minószi kultúra legfontosabb lelete, 15 cm-es írásos agyagkorong, amit az iraklioni Régészeti Múzeumban őriznek (Kréta, Görögország).
A Hagia Triada közelében került elő az ásatáson a 101-gyel megjelölt épület 8-as szobája alól, 1908. július harmadikán. Megtalálója Luigi Pernier olasz archeológus volt.
A felirat értelmét eddig senkinek sem sikerült megfejteni. Egyesek szerint a sumér, illetve a székely rovásírással mutat hasonlóságot.

Diskos_von_Phaistos_Seite_B_11-Aug-2004_asb_PICT3370.jpg

Diskos_von_Phaistos_Detail_1_11-Aug-2004_asb_PICT3372.jpg

PhaistosDiskLarge.jpg

Válasz