Ángyán József: A patkánnyal a fényen kell harcolni
2014.01.13.
Interjú: a volt államtitkárt szerint a helyben lakó gazdák alig 35 százaléka kapott termőföldet

Nemrégiben látott napvilágot Ángyán József legújabb, sorrendben immár ötödik jelentése a földekről. A tanulmányból lapunkban több elemzést is közöltünk. Interjúnkban egyfajta összegzésre kértük a volt államtitkárt arról: milyen következtetéseket vont le az eddigi adatokból? Kíváncsiak voltunk, hogy feltáró munkája miatt továbbra is kerülik-e őt volt fideszes frakciótársai. Megkérdeztük azt is: szerinte befolyásolják-e a tavaszi választások eredményét a napvilágra került visszás földügyek?

− Az eddigiekhez képest mi az újdonság a mostani jelentésében?

− Az egyik, hogy ez immár a teljes országra kiterjed. Először Fejér megyével foglalkoztam, aztán Borsoddal, később hozzátettem még Baranyát, a negyedikben már nyolc megyét elemeztem, ami már akkor is csaknem nyolcvan százalékban lefedte a földügyeket. Most viszont teljes körűen feldolgoztam a 19 megyét, azt a több mint 32 ezer hektárt, amelyet 2013. szeptember 1-jéig bérbe adtak. Tehát nem „mintát vettem”, ahogyan azt mondani szeretik egyesek, azzal érvelve, hogy itt-ott kiemeltem valamit az adatsorokból. Nem, itt az összes, majdnem 1600 pályázat érintett.

− Milyen arányban talált köztük olyanokat, amelyeket nem tart igazságosnak vagy erkölcsösnek?

− Nem azt kerestem, hogy politikailag hol lehet belekötni az eredményekbe. Egyszerűen a hazugság zavart és zavar jelenleg is. Ki kellene állni az emberek elé, és megmondani az igazat, vagyis azt, hogy nagybirtokot építenek, és tőkés társaságoknak adják a földet. Arra voltam kíváncsi, hogy a kormányzati propagandában gyakran hangoztatott állítás, miszerint a helyben lakók, a fiatalok, a „kérges tenyerűek”, a valódi földművesek nyertek, mennyire állja meg a helyét. Mert lehet, hogy én tévedek, és tényleg igazuk van. A tényekből világosan kirajzolódik, hogy például a helyben lakók alig 35 százalék körül kaptak földet. S ebben az arányban már benne vannak azok a „vándorcégek” és hirtelen betelepülők is, akik a pályázat miatt váltottak székhelyet: például az a salgótarjáni építőipari cég, amelyik a kishantosiak elől halászta el a területek egy részét. Ha az ilyen vállalkozásokat kivesszük, még 35 százalék sincs a helyben lakók aránya. Vagyis a földek kétharmadát külső cégek vitték el. A másik propagandaállítás az volt, hogy tőkés társaságoknak nem adnak földet. Ezért aztán külön is készítettem gyűjtéseket arra, hogy a tőkés társaságok hogyan szerepelnek. Azt is megnéztem, hogy mennyit nyertek pályázatokon, s mennyit megbízási szerződéssel. Azt láttam, hogy mondjuk a csongrádi Héjja Testvérek kft.-je – hogy ne mindig a felcsúti polgármestert, Mészáros Lőrincet hozzuk fel példaként – pályázati úton tizenegy szerződéssel több mint 1000 hektárt kapott Bakson, ami az ebben a megyében bérbe adott összes terület több mint nyolcvan százaléka. De ezenfelül kaptak további 107 darab földrészletet megbízási szerződéssel is. Amiről nem tudni, hány hektár, mert a Nemzeti Földalapkezelő nem ad ki ilyen adatokat.

− Nem lehet elvitatni, hogy szakmájából adódóan – hisz a civil életben ön tanítással és tudományos kutatással foglalkozik – nemcsak az adatok összegyűjtéséhez, hanem azok elemzéséhez is ért.

− Ezek hivatalos adatok, mindenki rendelkezésére állnak, csak össze kell rakni őket. Harminc éve ilyen elemzéseket végzek. Világosan látom, ha van olyan két-három cég, amelyik ugyan eltérő nevekkel nyert földet, de a gazdálkodási adataikból kiderül, hogy kapcsolatban vannak egymással. Általában a legnagyobb cég integrálja a másik kettőt-hármat, holdingszerűen működnek, központi irányítással. Ha ezeket összesítjük, több ezer hektáros, valójában egy kézben lévő birtoktesteket találunk.

− Mit gondol, összefüggésben lehet a közelgő választásokkal, hogy az utóbbi időben felgyorsulni látszik a pályáztatás, az eredményhirdetés?

− Ebben nem látok tisztán. A közvélemény-kutatási adatok azt sugallják, hogy a Fidesz népszerűsége vidéken nem csökkent, akár újra nyerhet, emiatt nem lenne ok sietni. Van viszont egy másik magyarázat. Május elsejétől szabad lesz a földpiac, s talán úgy gondolják, addigra birtokon belül kell kerülni minden havernak. Eddig a dátumig az állami földek sorsát rendezni kellene, hisz ha húsz évre tartós bérbe adják, akkor nem lesz külső ajánlat. A másik érdekesség, hogy a bérlőnek elvileg elővásárlási joga van az állami földekre. Teszem föl, ha az állam úgy döntene – ezt csak vizionálom persze –, hogy mégis nehéz a gazdasági helyzet, s az állami földvagyon egy részét is értékesíteni kellene, hát akkor először a bérlőknek kellene felajánlani azokat. Most a körön belül lévőknek húsz évük lesz rá, hogy rendezzék soraikat, s akár később tulajdonosokká is váljanak. Akkor már a liberalizált földpiac nem olyan rossz „buli”, hisz ők értékesíthetik majd magasabb áron az „ócsítva” megszerzett földeket.

− Hallani olyan érveket, hogy még mindig jobb a kormányközeli tőkés, ha magyar, mint a külföldi befektető. A lényeg, hogy a föld ne kerüljön idegen kézbe.

− A helyiek szempontjából teljesen mindegy, Józsefnek, Sándornak vagy Helmutnak, esetleg Billnek hívják-e a tulajdonost, ha elviszi a hasznot a faluból.

− A másik állítás, hogy nem is olyan nagy biznisz a földhaszonbérlet, hisz a területalapú támogatások egy aszályos, rossz év esetén csak a veszteségeket mérséklik, ebből a pénzből nem lehet meggazdagodni.

− Azért ez nem olyan rossz biznisz. Az állami föld olcsó, 1250 forint az aranykoronánkénti bérleti díja, ami nagyjából fele a piacinak. Az új földesurak közül sokan nem is foglalkoznak azzal, hogy termeljenek: elvégzik a gyomtalanítást, mert azt muszáj, kifizetnek munkadíjként hektáronként mondjuk 25 ezer forintot, egy átlagos, 20 aranykoronás földért 25 ezer forint bérleti díjat, és közben felvesznek rá 69 ezer forint területalapú támogatást. Ez majdnem harmincszázalékos tiszta és biztos haszon. Ráadásul a nagyoknak óriási versenyelőnyt jelent, hogy komoly összegeket kapnak fejlesztésre is, a kicsik pedig nem jutnak hozzá ezekhez a forrásokhoz. Sőt. Olyan „életképességi határokat” húznak, hogy a kicsik már be sem tudják adni a pályázatukat. Erre mondom én, hogy abszurd a helyzet, mert egy nagy tőkeérdekeltség tevékenységével a közjóhoz alig hozzátéve valamit – pláne, ha még az adót sem itthon fizeti be, mert a cégét elviszi mondjuk Szingapúrba – a közös kasszából kiemelhet például négymilliárdot, miközben a tanyafejlesztési programra ugyanabban az évben egymilliárd jut. Háromszázezer ember él tanyán, ők is magyarok, a mieink, de rájuk csak ennyi jut. Egyetlen nagytőkés vállalkozó négyszer annyit kap, mint 300 ezer ember. Körülbelül ez a szisztéma. Ehhez képest a területalapú támogatás már csak hab a tortán.

− A vidékfejlesztési tárca szerint nagyjából egymillió sertéssel van most több az országban, mint 2010-ben. Egyetért azzal, hogy ez pozitív hozadéka a földhaszonbérleti pályázatoknak?

− Attól tartok, hogy sok esetben csak papíron nőtt az állomány. A helyi gazdák gyakran elmondják, hogy „lízingelt” állatszaporulatokról lehet beszélni, vagyis X. kölcsönadja Y.-nak a csordát, az bemutatja, így megy ez. Ide-oda csoportosítgatják az állatokat. Ráadásul nincs teljes körű ellenőrzés, ötszázalékos mintát kell venni minden évben, tehát átlagosan húszévenként kerül sor ugyanarra a bérlőre. Ez azért elég kényelmes helyzet, különösen akkor, ha tudjuk: a hivatalokban mondják meg, mikor honnan legyen a minta.

− Elég elkeserítő képet fest...

− Nekem ebből az egészből az az olvasatom, hogy ez a fajta kapitalizmus össze fog dőlni, s abba az irányba fog elindulni a világ, amerre Ferenc pápa tart. Ő ismeri a nyomornegyedek világát, látja, hogy kettészakad a világ, tudja, hogy ez az igazságtalan állapot tarthatatlan. A saját kis harcomat, mozgalmamat, ha úgy teszik, én is ez ellen indítottam el a földügy területén. Hisz azért sokkal többen vannak itt tisztességes emberek, mint maffiózók. Az nem lehet, hogy szó nélkül eltűrjük, amint egy néhány száz főből álló „banda” most már évtizedek óta kirabolja az országot. Nyilvánosságra kellene mindent hozni. Csúnya a hasonlat, és nem is fognak szeretni érte, egyszer Szolnokon egy gazdanagygyűlésen már elmondtam : a patkánnyal nem szabad a csatornában megütközni, mert ott ő van előnyben. Ki kell hozni a fényre. Az az esélyünk van, hogy amit lehet, tényekkel, bizonyító erejű adatokkal alátámasztva, fehéren feketén kiterítünk az emberek elé. Bízom a nyilvánosság és a tisztességes emberek összefogásának erejében.

− A következő hetekben fogják kihirdetni azoknak a földbérleti pályázatoknak az eredményeit, amelyek bérleti szerződése 2017 tavaszáig jár le: még több mint százezer hektárról beszélünk.

− Bábonymegyer, Lepsény vagy éppen Kajászó környékén még mindig sokan reménykednek. De elismerem: nem mindenhol ugyanakkora a földéhség az országban, van, ahol tényleg alig akad jelentkező a területre. Más kérdés, hogy ha ez a jelentkező közismert és befolyásos, akkor sokan eleve el sem indulnak ellene. Ahol korábban nagybirtok volt, és az emberek megszokták, hogy a nagygazda mondja meg, mit kell csinálni, ott kisebb az önálló gazdálkodás iránti igény. Az Illyés-féle puszták népének inkább az önkéntes szövetkezés lenne megoldás, ha összeállnának negyvenen-ötvenen, és az állam segítené őket. De például Karcagon vagy Bács-Kiskunban az erős, egyéni paraszti gazdálkodási kultúra még ma is él, itt az emberek inkább önállóan gazdálkodnának.

− A nemzeti parkos területeken már kisajátítási eljárások is indultak: a jelenlegi magántulajdonosoktól az állam visszaveszi a korábban kárpótlásként kapott földeket. Mit gondol, ezeket is bérbe adják majd?

− A nagy egybefüggő – különösen például a nemzeti parki – területek igen attraktívak. Egy onnan származó termék értéke magasabb a piacon, és ez sokak számára vonzó lehet. Rebesgetik, hogy egyes vidékeken akár tízezer hektáros ilyen nagybirtokok is kialakulhatnak. Kíváncsian várom az ottani nyertesek névsorát, vannak arra utaló jelek, hogy az a lista már egy politikusi nagybirtokosi réteg kialakulását jelzi majd.

− A személyes sorsa miként alakult azután, hogy lemondott az államtitkári posztról, majd tavaly júliusban, a földtörvény elfogadása után a frakcióból is kilépett?

− Nem vagyok Fidesz-tag, így ki sem kellett zárni engem. Nincs kapcsolatom az úgynevezett „nagyfiúkkal”, de nem is volt. Orbán Viktorral akkor beszéltem hosszabban, mikor felkért az államtitkári posztra. Az egyszerű frakciótagok egy része kifejezetten haragszik rám: rontok néhány karrierelképzelést, mert úgy gondolják, a földügyek talán a választási eredményt is befolyásolhatják. A másik kör inkább fél. Úgy gondolja, talán nem is alaptalanul, hogy ha a gyerekei jövőjét, családját, egzisztenciáját meg akarja tartani, akkor nincs más lehetősége, hallgatnia kell. Elkerülnek, látom rajtuk, hogy nem lenne kellemes, ha meglátnák őket, amint velem beszélgetnek. De érdekes: én a parlamentben a padsor szélén ülök, s amikor el-elmennek mellettem, van, aki megfogja a karomat, s megszorítja. Lopva, hogy ne vegyék észre. Hihetetlen, hogy egy képviselőnek ilyen módon kell kifejeznie a szimpátiáját. Nem jöhet oda a büfében hozzám, de mégis tudtomra akarja adni, hogy a lelkiismerete neki is mást mond. Elindítottam egy mozgalmat, a Tisztesség és Emberség Szövetségét, ami nem kevesebbet céloz, mint nyilvánosságot teremteni az ügyeinknek. Erkölcsi megújulásra van szükség. Az embereket rá kell ébreszteni arra, hogy az egyenes és igaz beszéd felette áll minden kuszaságnak. A jelenlegi politikai elit azonban erre a tiszta beszédre teljességgel alkalmatlan, a szavak és tettek egységét pedig nem is ismeri. A még szűkebb értelemben vett személyes sorsomról annyit, hogy mind az öt gyerekem Magyarországon él, itt próbál boldogulni, még ha olykor szélmalomharcot vív is. Tavaly év végén megszületett az első unokám. Ha azt kérdené, milyen sorsot látok előtte, azt felelném: folytatva a családi hagyományokat, bármi történjék, ő sem fog elmenekülni innét.

http://nol.hu/belfold/20140111-a_patkannyal_a_fenyen_kell_harcolni

Válasz